Hűsítők
Tartalom:
Hűsítő, almából (Zsuzsamama)
Uborkás karcsúsító (Zsuzsamama)
--------------------------------------------------------------------------------
Uborkás karcsúsító

Uborkás karcsúsító
(Elöljáróban megjegyzem, hogy, akinek a gyomra nem bírja az uborkát, az mellőzze ezt az italt.)
Ezt ígérik mindazok, akik kipróbálták, legalább egyszer ezt a gyógyitalnak is nevezhető keveréket. Nem kell más hozzá: Citrom, gyömbér és uborka. Ha akad egy kis menta, az csak külön bónusz a keverékhez.
A Németországban közkedvelt fogyókúrás víz eredetileg Amerikából származik, melyet mindenki otthon házilag is könnyedén elkészíthet. A csodakoktél elkészítéséhez nem kell más, mint
- két liter szénsavmentes víz,
- egy darab 2—3 centiméteres gyömbér,
- egy közepes méretű uborka,
- egy citrom „szőröstől-bőröstől”
A hozzávalókat vékony karikákra vágjuk, de gyalulhatjuk vagy reszelhetjük is, majd áztatjuk a két liter vízben egy darabig.
Egy éjszaka alatt, hűtőben tárolva, az aromák megfelelően kiáznak, összeérnek, így már másnap fogyaszthatjuk is. Amúgy is szükséges lenne a minimum napi két liter víz elfogyasztás, így összeköthetjük a kellemest a hasznossal: egészséges és vékonyít is.
A fogyasztóvízhez felhasznált alapanyagok természetükből adódóan szuper hatással rendelkeznek: az uborka vízhajtó, a gyömbér segíti a bélrendszer működését, a citrom, méregtelenítő és víztelenítő, a mentalevél pedig serkenti az anyagcserét. Hogyha valaki fogyni szeretne, annak a kúrát legalább négy napon keresztül ajánlják a szakértők, azzal a feltétellel, hogy közben kerülje a zsíros és édes ételeket. Reggel—délben—este étkezés előtt igyunk meg egy nagy pohárral csodakoktélból, de természetesen ennél sokkal többet is ihatunk.
Minél több ideig fogyasztjuk annál jobb közérzetünk lesz. A folyadék pedig, tudjuk napi létszükségletünk, és egészségünk záloga.
(Hozzáteszem, hogy több citrom és két evőkanál méz került még az italomba.)
................................................................................
Hűsítő almából

Hűsítő ital: (Zsuzsamama)
Hozzávalók: egy alma, egy rúd fahéj, fél citrom. (programon kívül két kanál mézet is tettem bele)
Másfél liter vizet kávé filter papíron átszűrünk, felforraljuk, lehűtjük.
Az almát felszeleteljük, a fahéjat darabokra törjük, fél citromot felszeleteljük. Ezeket beledobjuk a vízbe, és a hűtőben érleljük pár óra hosszat. Kellemes kis ital lesz belőle.
Felgyorsítja az anyagcserét, méregtelenít, élénkítő hatása van.
Ha elfogyott a víz, még egyszer, kétszer utána lehet tölteni.
......................................................................
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
5. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
6. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥
szomruidezetek.hupont.hu
9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
11. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
15. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
16. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu
18. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
19. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
20. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
21. Versek és képek!
► Nézzetek be! Van itt mindenfajta kép, amit szeretnél, gyönyörű virágok, angyalok, giffképek. Ha szereted a nagy választékot, ne hagyd ki az oldalt, hátha épp itt találod meg amit keresel. Érezd jól magad!
kepekneked.hupont.hu
22. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
23. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
24. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
25. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
27. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
29. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
30. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
32. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
33. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)
cat-cat.hupont.hu
► Itt cute vagy,cute kakit nevelhetsz!!Remélem tettszeni fog,cuki kis cuték vannak.Ha szerettnél e-mailban kérj!
gumimacii.hupont.hu
37. Állati Barát, ahol minden állat számít!
► Ez az oldal azért jött létre, hogy minél többet megtudj az állatokról és a növényekről, és közben jól szórakozz!
allatibarat.hupont.hu
38. idézєтєк.: )*
► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;
fancsidezetek.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldal sok dologgal foglalkozik, főleg Belláról. Remélem tetszeni fog! Fontos hogy NE LOPJ!
bellahungary.hupont.hu
40. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
41. GOBELINEK
► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.
gobelin-fonal.hupont.hu
42. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
43. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
44. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
45. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
46. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
47. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
48. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
49. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
50. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
51. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
52. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
53. Vigyázzunk az élővilágra, a jövőnket jelenthetik...
► A delfinek a vízivilág egyik legértelmesebb és legbarátságosabb élőlényei
delfinfelek.hupont.hu
54. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
56. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
58. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
59. Csak Csajok!
► Itt mindent megtalálsz,amire szükséged van!
katalapja.hupont.hu
60. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
61. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*
► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac
iszaszi.hupont.hu
62. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
63. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
64. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
65. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése
► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik
napelemesrendszer.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
67. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/
zsuzsamamaketto.hupont.hu
► Minden ami Michael jackson!!
michaeljacksonforever.hupont.hu
69. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
70. Ichigo and Rukia fanfiction
► Üdvözöllek látogató!Egy IchiRuki oldalra tévedtél.Ha gondolod nézz körbe ezen az egyszerű honlapon,melyen a fanficeim publikálom. :)
ichigoandrukia.hupont.hu
► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).
jelekandviccek.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
73. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
74. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
75. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu